Az időjárás okozta fahibák

A légkör közvetlenül, vagy közvetve befolyásolja a fa tulajdonságait. A hőmérséklet, és a relatív páratartalom pl. befolyásolja a fa vízmennyiségét, de a légkör még számos fahibát okozhat, melyek a következőek:

A fa fizikai tulajdonságai

A fa sűrűsége

A faanyag sűrűsége a térfogategységnyi faanyag tömegét (kg/m3) jelenti.

A sűrűséget befolyásolja:

                        fafaj

                        egyéb körülmények

                        víztartalom

                        szöveti tömöttség ( sok apró sejt - nagyobb sűrűség)

A legnagyobb sűrűségű fa a természetes előfordulási körzet, közepes minőségű területén keletkezik. Jobb termőhelyeken lazább szövet keletkezik. A nedves, hideg éghajlaton, és az fa északi oldalán is sűrűbb a faanyag.

•         Nagyon nehéz fák: CS, GY  850, 830 kg/m3

•         Nehéz fák: A, B, T   770, 720, 690 kg/m3

•         Középnehéz fák: J, VF, H, EF  660, 600, 530, 520 kg/m3

•         Könnyű fák: JF, NNY  450, 440 kg/m3

A nyesés a nemesnyárak erdőnevelésében tölti be a legfontosabb szerepet,  de előfordul  A, ELL és F esetében is.

A nyesés nemesnyár állományokban a faanyag minőségének javítását szolgálja, fenyők esetében viszont az alsó ágörvek eltávolításával teszik könnyebbé, vagy egyáltalán lehetővé az erdőnevelési munkákat.

Az akác nyesése általában 3 m magasságig történik, amelynek célja az ágtiszta törzsek kialakítása már a gyérítések idejére is, de ennek csak akkor van értelme, ha a jó növekedésű állományokban célválaszték termelése folyik. Feltétel továbbá az is, hogy az állomány zárt koronaszinttel rendelkezzen, és akár a befejezett ápolás, akár tisztítás által a törzsszám csökkentésre kerüljön.

A  nyesés három kategóriában történhet:

• -  a 3. tenyészeti év végéig földről elvégzett nyesés maximum 3 m-ig
• -  földről végzett nyesés 4,5 m-ig
• -  mozgó, vagy hordozható állványról végzett nyesés.

Az első nyesés általában a befejezés előtt megtörténik, amikor a szabad állású faegyedek csaknem földig ágas törzseit nyesik fel a kézi szerszámokkal még könnyen elérhető maximum 3 m magasságig. Ezt követően, a műszaki befejezés és a revízió előtt végzik el a második nyesést, amivel 4,5 magas ágtiszta törzset hoznak létre. Ezt a műveletet jelentősen befolyásolja, hogy az első nyesés elvégzésre került-e. Mert ha nem, akkor az elő nyesés munkáját is el kell végezni, másrészt számíthatunk rá, hogy a vékony oldalágak addigra jelentősen megvastagodnak.  A nagyobb magasságig felnyúló munkát némileg kompenzálja, hogy a megtisztítandó törzshossz kisebb, mint az első nyesésé esetében, és az is, hogy erre a korra az állományok jellemzően már átesnek egy tőszámfelező „tisztításon”. 

Magas nyesés alatt azokat a 4,5 m feletti nyeséseket értjük, amelyek állvány nélkül nem hajthatók végre hatékonyan. Ez a művelet az alkalmazandó eszközök és a nagyobb időráfordítás miatt nagyobb költséget is jelentenek és ritkán végzik el ezt a műveletet.

Fahibák

A fahibák - szabályostól eltérő alakot, felépítést, szöveti szerkezetet jelentenek, melyek csökkentik a faanyag használati értékét.

A kitermelt és kereskedelembe, feldolgozásra kerülő faanyag (rönk, fűrészáru) minőségét, felhasználhatóságát – a méretei mellett – elsősorban a különböző fahibák határozzák, meg. A fahiba alatt a normálistól eltérő alaki és szöveti tulajdonságokat értjük, ezek egyrészt a növekedési folyamatokban alakulnak ki, másrészt különböző abiotikus és biotikus károsítások hatására. Ezek a fahibák a keletkezésük módja és morfológiai megjelenésük alapján is nagyon sajátosak, ugyanakkor több fogalom esetében még a szakmai terminológia sem egységes. Így a hazai és nemzetközi fakeresedelemben a legnagyobb gondot a fahibák megfelelő értelmezése okozza.

(Forrás: MGSZH)

A szálalás a faállomány évről évre megismétlődő, állandóan folyó, szálanként történő kitermelése, melynek során a faállomány szerkezetében lényeges változás nem áll elő. Egyazon területen a vágás, a felújítás és a nevelés összekapcsolódik, tehát az így kialakult erdőnek nincs vágásterülete és vágáskora.

Az elmúlt évtizedekben Magyarország erdeit lényegében vágásos üzemmódban kezelték, néhány helyen – elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, de elszórtan a Bakonyban is – folyt ún. rendszertelen vagy „paraszti” szálalás.

Az üzemmód

Az üzemmód meghatározza az erdőben alkalmazható erdőfelújítási eljárásokat és a fakitermelés módját.

a) vágásos: az erdőben a véghasználatok rendszeres ciklikussággal követik egymást;

b) szálaló: felújítási kötelezettséget keletkeztető véghasználati fakitermelés nem történik, a faállomány fakészlete állandó, vagy növekszik, és a faállomány összetétele, kor- és térbeli szerkezete változatos, és ezzel a folyamatos erdőborítást szolgálja;

c) átalakító: a fő szakmai cél a vágásos üzemmódról a szálaló üzemmódra való áttérés, ezért minden erdőművelési tevékenységnek és fakitermelési módnak az átalakítást, a folyamatos erdőborításra való átállást kell szolgálnia;

d) faanyagtermelést nem szolgáló: az erdőben fakitermelés legfeljebb kísérleti, erdővédelmi vagy erdőfelújítási céllal folytatható, mivel ott a természeti folyamatok szabad érvényesülése a cél, ami a folyamatos erdőborítást szolgálja.

Új erdő telepítésénél az üzemmódot a faállomány várható szerkezete, fafajösszetétele és a termőhelyi viszonyok alapján erdőrészletenként az erdészeti hatóság állapítja meg az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyásakor. A hatóság az üzemmód megállapításakor figyelembe veszi az erdőtelepítőnek a tulajdonos, illetve közös tulajdon esetén a tulajdonostársak tulajdoni hányad alapján számított 2/3 részének hozzájárulásával tett javaslatát is.

Az erdő üzemmódjának megváltoztatását az erdőgazdálkodó az erdészeti hatóságnál kérelmezheti, amennyiben a tulajdonos, illetve közös tulajdon esetén a tulajdonostársak tulajdoni hányad alapján számított 2/3 része hozzájárult a kérelemhez.

A védett természeti területen lévő erdő esetében a védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szerv természetvédelmi indokból kezdeményezheti az üzemmód megváltoztatását.

Elsődleges rendeltetés

Az erdőgazdálkodás hosszútávú célját az elsődleges rendeltetés határozza meg.

A meghatározó rendeltetést nevezzük elsődlegesnek. Az elsődleges rendeltetés mellé további rendeltetések is meghatározhatók (pl. Natura2000-es rendeltetés).

Új erdő telepítésekor, az erdőtelepítő javaslatának figyelembevételével az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyásakor az erdészeti hatóság állapítja meg az erdő rendeltetését, illetve rendeltetéseit. Kivéve akkor, ha az erdő védett természeti területen található. A védett természeti területen lévő erdő természetvédelmi elsődleges rendeltetésű, amely rendeltetés a védettség fennállása alatt nem változtatható meg.

Védelmi rendeltetésű erdők – a természeti környezet, vagy különböző létesítmények védelmét szolgáló erdők

a) természetvédelmi

b) talajvédelmi

c) mezővédő

d) honvédelmi

e) határrendészeti-nemzetbiztonsági

f) vízvédelmi

g) partvédelmi

h) vízgazdálkodási

i) településvédelmi

j) tájképvédelmi

k) műtárgyvédelmi

l) erdészeti génrezervátum

m) örökségvédelmi

n) bányászati

o) Natura 2000

p) erdészeti arborétum

Közjóléti rendeltetésű erdők:

a) gyógyerdő: a gyógyintézet területén, valamint annak környezetében levő erdő;

b) parkerdő: a sport, turisztika és üdülés céljára kijelölt erdő;

c) tanerdő: oktatási tevékenység célját szolgáló erdő;

d) kísérleti: az erdészeti kutatás, kísérlet céljára kijelölt erdő;

e) vadaspark: az erdőben a külön jogszabály rendelkezései szerint kialakított és elkerített terület.

Gazdasági rendeltetésű erdők:

a) faanyagtermelő: a faanyagtermelést szolgáló erdő;

b) szaporítóanyag-termelő: a szaporítóanyag-termelést szolgáló erdő;

c) vadaskert: az intenzív vadgazdálkodásra kijelölt bekerített erdő.

d) földalatti gomba termelő: földalatti gomba termelését szolgáló erdő.

Az erdő rendeltetésének, illetve rendeltetéseinek megváltoztatását az erdőgazdálkodó kérelmére az erdészeti hatóság engedélyezheti, melyhez a tulajdonos, illetve közös tulajdon esetén a tulajdonostársak tulajdoni hányad alapján számított 2/3 részének hozzájárulása szükséges.

Az erdő rendeltetésének közérdekből történő megváltoztatását feladat- és hatáskörükön belül a miniszeterek kezdeményezhetik.

Ha az erdő rendeltetésének a meghatározására, megváltoztatására közérdekből kerül sor, az erdőgazdálkodó az ebből eredő kárának és többletköltségének megtérítésére jogosult. A kezdeményező köteles a kár és a többletköltség elemeiről, mértékéről, megfizetésének módjáról az erdőgazdálkodóval megállapodni és a megállapodást a kezdeményezéskor az erdészeti hatóság számára bemutatni.

 Fahibák

A fahibák - szabályostól eltérő alakot, felépítést, szöveti szerkezetet jelentenek, melyek csökkentik a faanyag használati értékét.

A kitermelt és kereskedelembe, feldolgozásra kerülő faanyag (rönk, fűrészáru) minőségét, felhasználhatóságát – a méretei mellett – elsősorban a különböző fahibák határozzák, meg. A fahiba alatt a normálistól eltérő alaki és szöveti tulajdonságokat értjük, ezek egyrészt a növekedési folyamatokban alakulnak ki, másrészt különböző abiotikus és biotikus károsítások hatására. Ezek a fahibák a keletkezésük módja és morfológiai megjelenésük alapján is nagyon sajátosak, ugyanakkor több fogalom esetében még a szakmai terminológia sem egységes. Így a hazai és nemzetközi fakeresedelemben a legnagyobb gondot a fahibák megfelelő értelmezése okozza.

Erdő

A törvény szerint erdő

/2009. évi XXXVII. törvény Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról/,

ha az alábbiak közül bármelyik feltétel teljesül:

a) az Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület,

b) erdei fafajokból álló faállomány, melynek

• -a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább 20 méter széles, legalább 5000 négyzetméter, átlagmagassága 2 méternél magasabb, a talajt legalább 50% mértékben fedi
• - a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább 20 méter széles, legalább 5000 négyzetméter, átlagmagassága 2 méternél magasabb, a talajt legalább 30% mértékben fedi és legfontosabb szerepe a talaj védelme

c) az időlegesen igénybevett erdő területe;

d) a nyiladék és a tűzpászta, amennyiben az átlagos szélessége 6 méternél kisebb.

A fa felépítése

Forrás: tankönyv,  Dr. Veperdi Gábor Erdőbecsléstan jegyzete.  stb.

A fa fő részei

A fa teste három fő részre tagolódik: a törzsre, az ágakat tartalmazó koronára és a gyökérzetre.

A törzs a fa legértékesebb, faanyagban leggazdagabb része. Az ágak többnyire szabálytalan, elágazó, sokszorosan görbülő formájúak, és ennél a tulajdonságuknál fogva is elütnek a törzstől, melyet rendszerint a szabályos, egyenes növekedés jellemez. A felső, ágas részét a fa koronájának nevezzük. A korona nemcsak az ágakat magukat, hanem a törzsnek azt a részét is magába foglalja, amelyből az ágak erednek.

A korona első élő ágaitól számítjuk a koronakezdetet. A fatörzs egyik kitüntetett része: a mellmagasság, a talajfelszíntől számított 1,3 méteres magasság, ugyanis itt mérjük a törzs átmérőjét.

A talajfelszín és a fa csúcsa közötti függőleges távolság: a fa magassága.

Forrás: tankönyv, MGSZH erdővagyonról szóló kiadványa stb.

1. Az erdő hármas szerepe, az erdőhasználat Magyarországon

Az emberiség és az erdők

A faanyagot az ember ősidők óta használja, így elmondhatjuk, hogy az erdő használata egyidős az emberiséggel. Ez a régi korokban annyit jelentett, hogy mindenki kivágta a maga számára szükséges fát. Az idő során a bányászat, vasút stb. fejlődésével az erdő használata erdőirtássá cseperedett. Tudósok becslése szerint 3-4 ezer évvel ezelőtt a Föld szárazföldi területének 2/3-a erdő lehetett. Az emberiség történelme folyamán elkövetett mérhetetlen mennyiségű erdőpusztítás káros következményei mindenütt jelen vannak. Pl. a dalmát tengerpart valamikori erdőségei egyszer s mindenkorra eltűntek, amikor a fakitermelést követő talajpusztulás véget vetett a fás vegetációnak.

Forrás: Dr. Veperdi Gábor Erdőbecsléstan jegyzete. 

Az esetek többségében komoly gondot okozhat a rögzített távolság a magasságméréskor, mivel könnyen előfordulhat, hogy az adott távolságról nem látjuk jól a fa csúcsát, és nem tudunk pontosan mérni. Ezt a problémát küszöbölhetik ki azok a magasságmérők, amelyek nem igényelnek előre meghatározott mérési távolság(ok)at. A legismertebb – és leginkább elterjedt – ilyen elven működő eszköz: a Christen-féle magasságmérő, amely a hasonló háromszögek elvén működik. E svájci eredetű magasságmérő (1891) használata nem igényli, hogy megadott távolságra álljunk a fától, a méréshez azonban szükség van egy ismert hosszúságú – rendszerint: 4, 5 vagy 7 méteres – rúdra, az úgynevezett bázisrúdra. Síkon és lejtős terepen egyaránt használható. Egyetlen leolvasást kíván. Használata egyszerű és gyors. A műszer nagy előnye, hogy házilag is előállítható (lásd lejjebb).